2011. 01. 26. szerda... Déli 12 órára beszéltem meg egy interjút a Mohány és Páfra munkatársaival, Dancsuly Krisztinával és Kiss Mártonnal. Meghívtak a telephelyükre - és mint később kiderült, az otthonukba – a II. kerületi Orsó utcába, ahol szívélyes fogadtatásban volt részem.
Nem tudom, tudják-e, hol van Pesthidegkút. A Moszkva térről Solymár felé, a Hűvösvölgyi úttal párhuzamosan, a Pasaréti úton közeledtem a célom felé. Leszálltam az ötös buszról a Virág árok utcai megállónál, majd gyalog folytattam tovább az utam. A főútról jobbra lekanyarodtam. Feltárult előttem a budai hegyek panorámája. Havas táj, hófedte háztetők, hatalmas villák, nagy-nagy kertek, és hívogató, de egyben elzárkózó kerítések. Fenséges téli látkép tárult elém.
Az enyhén csúszós úton haladtam egy, a tüdőmet megdolgoztató emelkedőn felfelé. Már vártam a második keresztutcát, ahol egy bal kanyarral az Orsó utcában találtam magam. Izgatottan figyeltem a házszámokat. Jobb oldalon egy beépítetlen telek, bal oldalt házak fogadtak. Majd jobb oldalra tekintettem, és megláttam a bűvös számot: 3. Ez az! Orsó utca három. Ide jöttem. Márton telefonbeszélgetésünk alkalmával említette, hogy melyik kapucsengőt nyomjam meg. Természetesen elfelejtettem. De nem volt nehéz dolgom, ott szerepelt a Mohány és Páfra felirat. Egyszer élünk! Mondtam magamban. Megnyomtam a csengőt. Se berregés, se visszajelzés. Egyszer csak hallok egy hangot: „Halló!” Majd bemutatkoztam. „Pók Enikő vagyok, és az interjúra jöttem.” Kaptam egy gyors útbaigazítást, és már nyílt is az ajtó. Siker! Bent vagyok!
Szerencsére nemcsak az alkalomhoz öltöztem, hanem az időjárási viszonyokhoz is. Fehér ing és gumicsizma. Igazi 21. századi style. Jó szolgálatot tett az a hótaposó! Immáron a kerítésen belül voltam, de az emelkedő még nem ért véget. Márton azt mondta, hogy kövessem az ösvényt, és a végén várni fog rám. Így tettem. A friss hóban cipőnyomok rajzolódtak ki előttem. Azokat követtem. Mikor feleszméltem a kezdeti ijedtségből, amit a csúszós hó látványa és érzete okozott, felfedeztem a Mohány és Páfra stúdió telephelyét. Maga volt a csoda! Egy két szint plusz tetőteres régi stílusú budai villa. Falai sárgák, bejáratával hátat fordított a kapunak. Sétáltam a több száz éves fák alatt, melyeken varjak pihentek. Mikor megközelítettem őket, hangos károgásba kezdtek. Ez a hely olyan, mint egy elvarázsolt kastély, gondoltam magamban. A ház bejáratát kerestem. „Gyere végig az ösvényen!” Hallottam magamban Márton szavait. Így tettem. Az út befordult a ház mögé, éreztem, hogy nemsoká elérem a célom. Elhagytam a ház oldalát, és megpillantottam Marcit. Magas, vékony férfii szemüveggel és borostával. Hangosan köszöntem neki.
Felértem az előlépcsőkön, és bemutatkoztunk egymásnak. Felkísért két szinttel feljebb, a ház nappalijába. Az előtér rögtön egy sötétbarna fa lépcsőben folytatódott, melynek a bal oldalán sícipők sorakoztak. Rögtön szimpatikus lett a ház, igazi, meleg otthon érzetét keltette bennem. Akkor ismertem fel magamban, hogy a telephelyük egyben az otthonuk is. Máris megtisztelve éreztem magam. Mikor felértünk az emeletre, megláttam Krisztinát. Egy kedves, fiatal, vállig érő barna hajú lány, sugárzott belőle a kedvesség, az arca szinte ragyogott. Megdicsértem a villát, nemcsak udvariasságból, hanem mert ténylegesen el is nyerte a tetszésem. Megkínáltak egy kis mézes teával. Örömmel elfogadtam.
Krisztina rögtön azzal kezdte, hogy nagyon szépen köszönik, hogy felkerestem őket. Ugyanis olvastam egy blogon egy cikket, aminek a hatására felment bennem a pumpa. Aki ismer, tudja, hogy milyen, ha az igazságérzetembe gázolnak. Olyankor „vérnyúl” leszek. Igaz, hogy jelen esetben nem a személyemet érte a vád, hanem a Mohány és Páfrát felejtették el megemlíteni a bejegyzésben, mégis úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Felkerestem egyik barátnőmet, hogy legyen olyan kedves, és adja meg nekem a Kommód című újság szerkesztőjének a nevét. Felkerestem Kőhalmi Anettet, és leírtam neki, hogy szeretnék közölni egy cikket az újságban a magyarországi növényfalakról. Ő szabad kezet adott, így immáron legújabb titulusomban, újságíróként kerestem fel a Mohány és Páfra tájépítész stúdiót. Mint ahogy az előbbiekben olvashattátok, örömmel mentek bele az interjúadásba.
Folytatom a történetet. A hg.hu oldal Tapétázzon kerttel! című cikkében (http://hg.hu/cikk/design/11367-tapetazzon-kerttel) Duronelly Balázs szobrászt úgy állították be, mint az első magyarországi növényfal létrehozóját. Én fél éve foglalkozom intenzíven a növényfalakkal, de Balázs nevével még nem találkoztam sehol. Ellenben ismertem a Mohány és Páfrát, az Amaryllis Dekort, valamint a GreenFortune nevű cégeket, akik zöldfal tervezésével és kivitelezésével foglalkoznak Magyarországon. Elhatároztam, hogy utána járok az igazságnak, és kiderítem, kit illet meg az elsőség.
Felkerestem hát a fent említett vállalkozásokat, és időpontot egyeztettem velük. A M&P rögtön készségesen belement az interjúba, ahogy Duronelly Balázs is. Az Amaryllis Stúdió vezetője, Végh Erika influenzára hivatkozva nem szeretett volna interjút közölni. Megbeszéltük, hogy küldök neki egy e-mailt, és ő válaszként elküldi nekem a cégük ismertető anyagát. Azóta is várom az ismertető anyagát. A GreenFortune céggel hónapokkal ezelőtt már kapcsolatban voltam, tőlük már rendelkezem szakmai információkkal. Maradt a Mohány és Duronelly. Az interjút egy napra kérték. 2011. 01. 26. szerda. 12:00 Mohány és Páfra, 15:00 Duronelly – írtam be a naptáramba…
Várja a folytatást? Kattintson a KÖVETÉS gombra!
